KRISZTUS SZÜLETIK! DICSŐÍTSÉTEK!

KRISZTUS SZÜLETIK! DICSŐÍTSÉTEK!

A főtisztelendő papságnak,

a tisztelendő szerzeteseknek és szerzetesnővéreknek,

a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye

Krisztusban szeretett minden hívének,

és minden jóakaratú embernek!

KRISZTUS SZÜLETIK! DICSŐÍTSÉTEK!

Krisztus születésének ünnepére, a liturgikus év legnagyobb ünnepéhez, húsvéthoz hasonlóan, böjttel készülünk. Fülöp apostol ünnepe után elkezdődik a karácsonyi böjt. Negyven napig tart, emlékeztetve ezzel is a Jézus Krisztus feltámadása előtti böjtre, és rokonságot mutatva a két ünnep között. „Az Isten emberré lett, hogy az ember Istenné legyen." Az egyházatyák előbbi mondata az egyház történelme során a kereszténység fő küldetéséről beszél. Az Isten belép a történelembe, egy lesz közülünk, éli a mi életünket, szenvedi a mi szenvedéseinket, elfogadja a halált, hogy feltámadjon a halálból, és ezzel mindnyájunknak feltámadást ajándékozzon. Egész földi élete során Isten Fia, Isten Igéje, megmutatja nekünk Isten lényegét, Isten szeretetét. Ily módon találkozva Krisztussal, az új emberrel, Istennel találkozunk.

Krisztus születésének ünnepe éppen ennek az új embernek a világrajöveteléről szól. Születése, amely csendben és szegénységben történik, s amelynek első tanúi a legszegényebb emberek, a pásztorok, kinyilatkoztatja mindnyájunknak az emberi élet nagy titkát. Az emberi élet akkor is nagyon értékes, amikor úgy tűnik, hogy nincs megfelelő anyagi háttere. Más szóval elmondhatjuk, az anyagi biztonság az emberi élet elfogadásának vagy elvetésének nem lehet feltétele. Azért emlékezetetek erre, mert a mai világban a boldogság fogalmát gyakran a jóléttel és az anyagi biztonság fogalmával cserélik fel. Emiatt sok fiatal pár állandó kísértésben van, hogy az új élet fogadásához elsősorban megfelelő anyagi színvonalat kell biztosítani. Ha ez nincs meg, elvetik az életet. Ezzel együtt maguk akarják eldönteni, mi a jó és mi a rossz. Ezzel pedig visszatérünk a paradicsombeli ősi kígyó kísértéséhez: „Tudja Isten, hogy azon a napon, amelyen arról esztek, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok a jót és a rosszat!" (Ter. 3,5) Ez kísérlet arra, hogy Isten nélkül Istenné váljunk.

Krisztus születésének előestéjén így énekelünk:

„Jertek, örvendezzünk az Úrnak,

hirdetvén a jelen nagy titkot,

mert a korlát közfala elbontatik,

a tüzes kard megszűnik,

és a kerub az élet fájától eltávozik,

és én paradicsomi eledelben részesülök,

melytől engedetlenségem miatt eltiltattam,

mert az Atya változhatatlan képmása,

az ő örökkévalóságának ábrázatja szolgai alakot vesz fel,

szeplőtelen anyától változatlanul születik,

és ami azelőtt volt, az meg is marad,

valóságos Isten,

és ami nem volt, azt fölvette,

emberré lévén emberszeretetből.

Őneki énekeljük tehát:

Isten, ki Szűztől születtél,

könyörülj rajtunk!"

Ebben a vecsernyei énekben szó van mindarról, amire ismételten szeretném felhívni a figyelmet Az élet teljességéhez és a boldog élethez vezető ajtók nyitva vannak, hiszen a mennyország kapui is kitárulnak. De az, ami nekünk azt megnyitja, pontosabban aki nekünk azt megnyitja: Krisztus, az új ember, az új élet. Ezért járuljunk hozzá, és vele és egyházával, amelynek Ő a feje, és amely neki a teste, alakítsuk jövőnket félelem nélkülivé. „A szeretetben nincs félelem. A tökéletes szeretet kizárja a félelmet." (1. Ján. 4,18) Mert aki így tesz, a zsoltáros szavai szerint, nem inog meg sohasem.

Kívánok örömmel átélt karácsonyt, az Úristen áldja meg családjaitokat az új életre való nyitottsággal, kívánom, hogy mindannyian össze tudjunk gyűlni szenteste az asztal körül, megköszönni Istennek nekünk adott nagy ajándékait. Az Úr áldása reátok az új, az Úr. 2011. esztendejének minden napjára!

Milán, munkácsi megyéspüspök

25 грудня 2010р.

Теги:

Коментарі

magyar ember 25.12.2010 / 23:35:00

Володимир, 25.12.2010 21:54

Ты Володимир прав, умница. Мы должны уважать (респектировать) особенности различных этнических групп.

Спасибо.

Rusyn V 25.12.2010 / 22:54:00
Люди - не показывайте свое невежество!Непонимаете - промолчите.


KRISZTUS SZÜLETIK! DICSŐÍTSÉTEK!

Христос родился!Славте его


Всех верующих западного обряда с праздником!

Володимир 25.12.2010 / 21:54:00
Почитав тут коментарі...

Чудні ви якісь. Ніби й не християни. Ну добре, церкви різні, але ж віра то одна. Й Творець один. І свято одне. Дати тільки різні, тільки то й всього...

Всім, хто сьогодні світкує - Boldog Karácsonyt!

25.12.2010 / 20:58:00
У назві чітко говориться про дискотеку. У нас ще піст, то не може бути танців. То майже вітає той негр Черновецького, він якийсь їхній пастор

Йонко 25.12.2010 / 20:56:00
Дякуєме

Йонко 25.12.2010 / 20:55:00
Наскулько розубрав. там є букви про Великдень. Майже то поздоровляє якись амеріканець із Великодніми святками.

feri 25.12.2010 / 15:34:00
kruger ты наверно вундеркинд!

*** 25.12.2010 / 15:30:00
Відчуваю, що вітання з Різдвом)

Kruger 25.12.2010 / 15:18:00
Прикольно, нашел знакомые буквы...) Давайте им на сайт тоже на нашем че-нибудь отправим...)

НОВИНИ: Соціо

18:06
Закарпатські рятувальники розшукали у горах туриста із Миколаєва Фото новина
17:06
На Закарпатті попрощалися з 37-річним старшим матросом Максимом Раком Фото новина
15:45
У Мукачеві попрощаються з Олександром Карольї, який загинув ще в червні 2024-го Фото новина
15:13
Глава греко-католиків Закарпаття звершив божественну літургію в оновленій церкві архістратига Михаїла в Щасливому на Мукачівщині Фото новина
14:56
Схему з фіктивним шлюбом викрили прикордонники Чопського загону Фото новина
13:06
У Квасах на Рахівщині під час екоакції зібрали понад 5 кубометрів пластикових відходів Фото новина
12:02
/ 4
У Міжгір’ї висадили нову алею сакур Фото новина
11:11
/ 1
В Ужгороді прощатимуться із полеглим захисником Іваном Кир’яновим Фото новина
10:04
На війні з росією поліг захисник із села Ярок на Ужгородщині Михайло Бреза Фото новина
17:23
/ 3
Іван Чендей про діячів неорусинського руху
16:41
Нетверезого водія без посвідчення виявили патрульні в Ужгороді Фото новина
13:47
/ 1
У потязі «Чоп – Загонь» службовий пес знайшов валізу з контрабандними сигаретами Фото новина
10:43
/ 1
В Ужгороді проведуть в останню путь захисника Максима Рака Фото новина
09:04
/ 2
Школяр із Закарпаття виборов перше місце на Балтійській олімпіаді з хімії Фото новина
18:15
/ 1
На Закарпатті проведуть десятки безкоштовних заходів до Міжнародного дня музеїв Фото новина
15:17
Педагог із Закарпаття став переможцем конкурсу «Учитель року – 2026» Фото новина
11:16
/ 1
На Закарпатті митники викрили схему незаконного ввезення систем зберігання електроенергії на майже 8 млн грн Фото новина
09:07
На Рахівщині медики пішки через ліс добиралися до травмованої туристки Фото новина
17:36
/ 2
Закарпатські митники викрили спробу ввезення великої партії незадекларованого одягу Фото новина
14:13
/ 2
В Ужгороді попрощалися із 22-річним захисником Денисом Дзюіним, якого тривалий час вважали зниклим безвісти Фото новина
12:31
/ 1
З російського полону звільнили двох закарпатських військових Фото новина
11:12
/ 10
СБУ та поліція проводять обшуки в Ужгородському ТЦК Фото новина
09:02
/ 1
У Чопському прикордонному загоні обрали найкращих кінологів Фото новина
18:07
/ 1
Підтвердили загибель на війні з росією захисника із Воловця Володимира Кравчука Фото новина
15:14
/ 6
На Закарпатті виявили сім’ю, де діти роками жили без школи та медичної допомоги Фото новина
» Всі новини