Keresztállítás és közös adventi gyertyagyújtás Beregszászban

2011. november 27-én, vasárnap 11 órai kezdettel a Kossuth téren, a művelődési ház mellett

Keresztállítás és közös adventi gyertyagyújtás Beregszászban

A keresztállítás célja, hogy a kiüresedett, a fogyasztói társadalom reklámhadjáratai által befolyásolt ünnepünkön a vásárlási láz helyett a valódi értékek kapjanak hangsúlyt, úgy mint a szeretet, az összetartozás, a keresztényi hit.
A kereszt tehát egy felkiáltójel szerepét kívánja betölteni, amely egy pillanatra megállítja és elgondolkodtatja az embereket, akik ennek hatására talán egészen másképp élik meg advent üzenetét: nyitott szívvel várják Jézus Krisztus újra eljövetelének napját.

Köszöntő beszédet mond Kovács Béla, az Európai Parlament képviselője és Gajdos István, Beregszász polgármestere
Fellép a beregszászi református gyülekezet kamarakórusa
Advent üzenetét közvetítik a történelmi egyházak képviselői

Szervező: Kovács Béla Európa Parlamenti Képviselő
Beregszászi Fogadó Irodája;
Péter Csaba megyei önkormányzati képviselő,
Kárpátház Alapítvány elnöke
Médiatámogató: Sion Rádió

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Ця новина українською мовою

26 листопада 2011р.

Теги:

Коментарі

555 2017-01-20 / 07:37:46
Кересталістас ес козос адвенті гуертуагуйяатас берегшашбан...

/ 5Новини телеканалу Тиса-1 угорською мовою від 28 травня
/ 4Випуск новин телеканалу Тиса-1 угорською мовою від 24 травня
/ 4Новини телеканалу Тиса-1 угорською мовою від 23 травня
/ 4Випуск новин телеканалу Тиса-1 угорською мовою від 14 квітня
/ 4Програма "Точка зору" телеканалу Тиса-1 угорською мовою від 25 квітня
/ 4Новини угорською мовою телеканалу "Тиса-1" від 25 квітня
/ 5Програма "Горизонт" телеканалу Тиса-1 угорською мовою
/ 4Новини телеканалу Тиса-1 угорською мовою від 19 квітня 2012 року
/ 4Новини телеканалу "Тиса-1" угорською мовою від 28 березня
/ 4Rejtett érzelmek
/ 5У Берегові виставили „Приховані почуття”
/ 4KRISZTUS SZÜLETIK! DICSŐÍTSÉTEK!
/ 4У Закарпатському угорському інституті проходить виставка греко-католицької літургійної атрибутики
/ 4Görög katolikus liturgikus eszközök kiállitása A Kárpátaljai Magyar Főiskolán
/ 4Beregszászban fellépett az Ungvári Görög Katolikus Székesegyház Kórusa
/ 4У Берегові виступив хор Ужгородського греко-католицького собору
/ 4Boldog Romzsa Tódor megemlékezés Beregszászban
/ 4У Берегові відбулося вшанування пам’яті блаженного Теодора Ромжі
/ 4Встановлення хреста і спільне адвентське запалювання свічок в Берегові
/ 4Teremtő ihlet
/ 4У Берегові працює виставка самодіяльного художника Шандора Молнара „Натхнення”
/ 3Beregszászban a Budapest nevet kapta a járási tanács előtti tér
/ 2Площу в Берегові перед райрадою назвали «Будапешт»
Forgon Pál emléktábla
Меморіальна дошка Палу Форгону
» Всі записи