Református kollégium Beregszászban

Október 31-én ünnepélyes keretek között került sor a beregszászi Kálvin János Református Szakkollégium hivatalos megnyitójára.

Református kollégium Beregszászban

Az összegyűlteket Maksai Attila főiskolai lelkész köszöntötte. Zán Fábián Sándor, a KRE püspöke,  Szászfalvi László, a Magyar Köztársaság Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára és Lukács Bence Ákos, a nemzetpolitikáért felelős államtitkárság főosztályvezető-helyettese köszöntőikben kiemelték - a kollégium megnyitása jó példája a kárpátaljai magyarság, a beregszászi református gyülekezet és az anyaország együttműködésének és közös áldozatvállalásának.
   
A kollégium a  II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola korábbi épületében mintegy 60 fő elhelyezésére ad lehetőséget és nem csak a főiskolán tanuló diákok tanulmányaik ideje alatt való elhelyezését szolgálja, hanem speciális képzésben is részesíti őket, különös tekintettel a magyar identitástudat, illetve a református világnézet és értékrend megerősítésére.

22 листопада 2011р.

Теги: Református, Szakkollégium

/ 5Новини телеканалу Тиса-1 угорською мовою від 28 травня
/ 4Випуск новин телеканалу Тиса-1 угорською мовою від 24 травня
/ 4Новини телеканалу Тиса-1 угорською мовою від 23 травня
/ 4Випуск новин телеканалу Тиса-1 угорською мовою від 14 квітня
/ 4Програма "Точка зору" телеканалу Тиса-1 угорською мовою від 25 квітня
/ 4Новини угорською мовою телеканалу "Тиса-1" від 25 квітня
/ 5Програма "Горизонт" телеканалу Тиса-1 угорською мовою
/ 4Новини телеканалу Тиса-1 угорською мовою від 19 квітня 2012 року
/ 4Новини телеканалу "Тиса-1" угорською мовою від 28 березня
/ 4Rejtett érzelmek
/ 5У Берегові виставили „Приховані почуття”
/ 4KRISZTUS SZÜLETIK! DICSŐÍTSÉTEK!
/ 4У Закарпатському угорському інституті проходить виставка греко-католицької літургійної атрибутики
/ 4Görög katolikus liturgikus eszközök kiállitása A Kárpátaljai Magyar Főiskolán
/ 4Beregszászban fellépett az Ungvári Görög Katolikus Székesegyház Kórusa
/ 4У Берегові виступив хор Ужгородського греко-католицького собору
/ 4Boldog Romzsa Tódor megemlékezés Beregszászban
/ 4У Берегові відбулося вшанування пам’яті блаженного Теодора Ромжі
/ 5Keresztállítás és közös adventi gyertyagyújtás Beregszászban
/ 4Встановлення хреста і спільне адвентське запалювання свічок в Берегові
/ 4Teremtő ihlet
/ 4У Берегові працює виставка самодіяльного художника Шандора Молнара „Натхнення”
/ 3Beregszászban a Budapest nevet kapta a járási tanács előtti tér
/ 2Площу в Берегові перед райрадою назвали «Будапешт»
Forgon Pál emléktábla
» Всі записи